Eszkuláp Egyesület: történéseink

Eszkuláp Egyesület: történéseink

A kutyája megsérült, így most neki nincs mivel fűtenie

2018. március 28. - ertetlenno
Kalmár Sándorné, Magdi néni hivatalosan budapesti lakos, de mivel nyugdíjas, a gyermekeinek meg nem tudtak úgy munkát találni, hogy nem fővárosi a címük, így ők felköltöztek, Magdi néni pedig leköltözött a Fejér megyei Mányba, ahol az Eszkuláp Egyesület menedéke is megtalálható. Ez a helyzet viszont azt is eredményezte, hogy a mányi önkormányzattól nem jogosult semmiféle támogatásra, a budapesti meg tüzifát például biztosan nem fog kiutalni. Ebben szenved a legnagyobb hiányt, de ezt a Deményista Mentor Klub által gyűjtött adományokból pótoljuk, reményeink szerint rövid határidővel.
Magdi nénit igazából még az ág is húzza. Amikor Mányba költözött, szerette volna a családi házat felújíttatni, meg is állapodott egy vállalkozóval, akiről kiderült, hogy nem is az. Ellopta az összes pénzét és ékszerét, és bár a feljelentés is megtörtént, bizonyíték hiányában az ügy nem oldódott meg. Gyakorlatilag így Magdi néni számára nem maradt semmi tartalék, napról napra él. A vezetékei elfagytak a télen, jelenleg nincs víz a házában, a bojlere szintén szétfagyott, ahogy a fatüzelésű kazán sem bírta. Ugyan gyűjtött fára a nyugdíjából, de Suzy kutyáját megtámadta egy másik kutya, és az állatorvosi költségekre ment el a nehezen összeszedett összeg... Merthogy a kutya számára a minden, úgy él vele, mintha a gyermeke lenne.
Pár helyi vitt neki  néhány napra elegendő tüzifát, illetve adnak neki egy öntöttvas kályhát is. Ételt napi szinten igyekeznek számára juttatni, illetve kiváltották a gyógyszereit is. Főzési lehetősége nem nagyon van, ezt figyelembe kell venni az adományok összeállításánál.
A kívánságlista, ezeknek örülne nagyon:
- Milgamma a kutya számára, mert ezt most folyamatosan szednie kell,
- kutyatáp, kutyakonzerv,
- bolha- és kullancs irtó szer Suzy számára,
- tartós élelmiszer, ami nem igényel főzést - szárazkolbász, zsír, tartós kenyér, konzervek,
- C-vitamin, Béres-csepp.
Magdi néni koordinátorának az elérhetőségét az eszkulap2016@gmail.com e-mail címen keresztül tudjátok elkérni. Reméljük, hogy egy-egy csomag összeállításával még segítetek neki. Köszönjük!
manyi_neni_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://eszkulap.blog.hu/api/trackback/id/tr6813785466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xclusiv 2018.03.28. 22:23:25

Ezzel a történettel valami nagyon nem kerek.

Az hülyeség hogy ha valaki Bp-től 30 km-re lakik, akkor nem kap állást. Pár éve is az volt, de mióta beütött a munkaerőhiány azóta különösen.
De még ha igaz is lenne, akkor is ott van az, hogy miért nem "csak" bejelentkeztem Magdi néni pesti lakásába?
És Magdi néni miért nem jelentkezik be a mányi házba? Mert akkor ugye jogosult lenne önkormányzati támogatásra.
És végül: a Pesten élő - és nyilván dolgozó - gyerekei miért nem támogatják Magdi nénit? A pofám leszakadna, ha egy fűtetlen házban kellene a szüleimnek élni főzési lehetőség nélkül.

Valójában persze nem annyira Magdi néniről van szó (már h létezik), mint egy állatvédő egyesületről. Ami teljesen nemes cél, még támogatnám is ha nem azzal kezdtek volna, hogy a szemembe hazudnak "Magdi néniről", miközben tarhálják a kutyáknak szükséges dolgokat.

ertetlenno 2018.03.29. 05:57:30

@xclusiv: Aki mindenben rosszat akar látni, nem másról, mint magáról állít ki bizonyítványt.
A listában szereplő kutyás dolgok Magdi néni kutyájának szükségesek. Amire nekünk, mint állatvédő szervezetnek szükségünk van, arra nem idős emberek mögé bújva, hanem nyilvánosan gyűjtünk. Nem tarhálunk.
Aki nem akar, nem segít ennek a néninek sem, ahogy a többi rászorulónak sem volt kötelező. De könnyű név nélkül okoskodni segítség helyett. Szomorú élete lehet.

Terézágyú 2018.03.29. 10:52:25

@ertetlenno:
"De könnyű név nélkül okoskodni segítség helyett"

Mondja ezt a blogger, akinek "ertetlenno" a neve... Még nem is "Értetlen nő"....
Bár elég értetlen....

Másrészt meg nem tudom mennyire van "szomorú élete" az "okoskodónak", aki a következőket írta:
"És Magdi néni miért nem jelentkezik be a mányi házba? Mert akkor ugye jogosult lenne önkormányzati támogatásra."

Ez ugye egy konkrét segítő javaslat.

"És végül: a Pesten élő - és nyilván dolgozó - gyerekei miért nem támogatják Magdi nénit? A pofám leszakadna, ha egy fűtetlen házban kellene a szüleimnek élni főzési lehetőség nélkül."

Micsoda szemét, hogy szidja a gyerekeit, akik így bánnak az anyjukkal...

Springiscoming 2018.03.30. 12:34:48

Nem csak valami nem stimmel a történettel, hanem konkrétan semmi.
Gratulálok a cikkírónak... Nem ártana rendesen utána nézni a dolgoknak, mielőtt közzéteszed.
Sajnos ismerem ezt a nőt, ahogy ismertem a családot is, akik előtte ott laktak. Számtalan tény hibás, valamint nincs benne a cikkben.
Minden be volt vezetve ebbe a házba, a ,,kedves néninek" semmi nem tetszett így neki állt a ,,szervezésnek", most itt tart. Kizarolag magának koszonheti. Eleinte mindig köszöntem neki, de azon kívül, hogy mogorván méregetett mást nem tudott rá reagálni.
Senki ne dőljön be ennek a kreált, igazságalapot majdhogynem teljesen nélkülöző történetnek. És mégegyszer ,,elismerésem" az írónak.

ertetlenno 2018.04.06. 12:09:49

@Springiscoming: A cikk írója a koordinátortól kapott információkat foglalja csak egy blogbejegyzésbe, nem tesz mást. Ez az egész program ezen alapul, amelyet a rászoruló, idős emberek miatt indítottunk. Lehet minket szidni, bárkit, de egyetlen egy esetben sem a félrevezetés szándékával történnek a dolgok, ahogy itt láttatni akarná, hanem a segítségnyújtáséval. Kaptunk információt, egyeztettünk, kitettük. Sajnáljuk, ha nem a valóság, de a koordinátor ugyanúgy segít a néninek, ahogy tőlünk ké rte.
süti beállítások módosítása