Van az a szegénység, ahol már nincs együttérzés más ember iránt, ahol nincsen gondolat egy magára hagyott állat számára. Ahol szép csendben elvan mindenki a saját, mindennapi megoldandó problémáival, csendben éheznek egymás mellett nyugdíjasok és tetterős korban lévő, de a munka és így a bevétel hiányától csontra szikkadt emberek. Innának, talán az segítene, de ahol egy fél kiló kenyér is kincs, ott nem futja italra sem. Por, leromlás, elmúlás szaga nyomódott arra a Tiszaújváros közeli településre, ahonnan a helyi állatvédők segítséget kértek két tacskó keverék kan számára, akik gazdájuk halála után maradtak magukra a portán. Mire ők bejelentést kaptak, addigra a kutyák csontra soványodtak, mert senki nem adott nekik egy marék élelmet sem. Kiderült, a háztetőn kínjában egy macska üvölt, ő is velük van. Az örökösöknek a düledező ház sem kellene, de az azért aztán mégis, de az állatok, na, azok nem. Haljanak oda, az öreg után. Nem tették. Megmentettük mind a hármat, mert a történetük megfogott, a fotóik pedig beleégtek a retinánkba. Nem tudtunk volna azzal a tudattal létezni, hogy ezek ott hárman éhen fognak pusztulni. Nem hagyhattuk, hogy a nyomorból alattomosan kihajtó közöny, a vitamin- és ásványianyag hiány által is támogatott depresszió az életükbe kerüljön. Atlasz és Berber néven kezdett a két faggyús szőrű Oroszlánfülű Richártunk új életet a gondozásunkba, a macska pedig Cirmiről Orira magyarosított, bár még a jómodorát keresi, de a rendszeres és finom falatoknak nem tud ellenállni.

Sokan szeretik a mentési történeteket, de tényleg nem lehet mindig, minden héten úton lenni, hőst játszva esélyt adni egy-egy bajban lévőnek. Mi is tudjuk ezt, és azt is, hogy lesznek olyan hetek, a terveink szerint hamarosan már mutatjuk is, amikor nem érkezik senki, hanem csak a napi ügyeinket visszük, illetve örökbeadunk. Hatvan feletti létszámnál ennek be kell következnie. De ezen a héten még nem következett be.

A komló gyepmesteri telep önkéntesei egyre elkeseredettebben hirdették Picit, a hosszú szőrű tacskó keverék kant, mert már túl régen várt arra, hogy valaki megmentse, és egyre nagyobb volt a félelem, hogy elaltatják. Ki hinné, a gazdája halála miatt került a telepre az addig szeretett kutya... Az örökösök az ő esetében sem álltak a helyzet magaslatán, ami az érzelmi intelligenciát és a felelősséget illeti. Halogattuk a döntést, mert Pici tényleg tacskó forma. Reménykedtünk, hogy más majd megmenti vagy helyben gazdisodik. Nem így történt. Pici a héten csatlakozott hozzánk. Annyit tudunk, hogy nem szereti, ha a nyakához érnek, a póráz egyelőre mumus számára, de lesz ez még jobb, abban egészen biztosak vagyunk.

A világegyetem nem hozta egyensúlyba magát, de legalább kompenzált egy kicsit, mondhatnánk, ugyanis ezen a héten két gazdisodót is fel tudunk mutatni, ami nagyon jó dolog. Nem csak befelé, hanem kifelé is van irány, előbb-utóbb mindenkire rátalál a gazdija, ha ez inkább a gyakorlatban mindig utóbbot is jelent, akkor is.

Médi és ideiglenes befogadója sokban hasonlítanak egymásra, össze is illettek az elejétől. Mostanra jött az elhatározás, hogy Médi már ne menjen sehová, hiszen tulajdonképpen ők ezzel az átmeneti segítségnek indult dologgal tökéletesen egymásra találtak. Médi gazdis lett.

A másik gazdisunk Moya, akit az előző heti örökbefogadó napon választott ki a gazdi a Kőleves Kertben. A költözése erre a hétre esett, és az első hírek szerint Moya nagyon ügyesen vette az akadályt. A mátészalkai kóborka egy belvárosi családban révbe ért.

Drift ezen a héten is állatorvosnál járt, Diószegi doktor vizsgálta meg, aki a téma egyik szaktekintélye. Igazából sajnos nem jutottunk előrébb, csak az elkeseredésünk nőtt. Az egyik láb valószínűleg valóban menthetetlen, de mivel a kutya fiatal, még történhet csoda. A másik láb sem lesz soha teljesen tökéletes, de egy hónap múlva kontroll javasolt.

Két hónapos, és már megélt annyi rosszat, ami egy életre is elég lenne. Szerencséje, hogy megmenekülhetett, a sérüléseivel az út mentén erre az esélye csekélyke volt, de neki bejött. Miért nem vigyáztak rá ott, ahol született? Miért tekintik az ilyenek inkább tárgynak, fogyóeszköznek a kutyákat, mint társnak? Miért nem kérhető számon rajtuk a felelősség? Mi lesz Drifttel, aki nem sejt semmit a dilemmáinkról, aki optimistán tekint a jövőben, játszik, eszik, alszik...? Hogy találunk neki felelős gazdát, aki mindezzel a sok borzalommal együtt vállalja az egyáltalán nem könnyű, közös jövőt? Drift gazdit keres. Mi keressük neki, de a kérdőjelek ott vannak a fejünk felett. Lehetett volna szebb ez az életkezdet?

Lehetett volna.