A dorogi gyepmesteri telep korábban egy elzárt létesítmény volt, a gyepmester, mint sok más helyen, itt is kiskirályságot üzemeltetve kénye-kedve szerint adott mind információt, mind lehetőséget a bejutásra. Ki tudja, hogy hány kutya bandukolt át a szivárvány hídon csendben, információ és segítségnyújtási lehetőség nélkül korábban. Az ilyen telepek kora leáldozott, szerencsére sok helyen akad egy-egy elkötelezett helyi vagy környéki segítő, aki kiharcolja azt, hogy ne lehessen Istent játszani egy fizetett szolgáltatást végző személynek, és legyenek legalább fotók a bekerültekről. Félre értés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy egyből elmaradnak az altatások is. A vállalkozásban gyepmesterkedőknek ugyanis a vállakozói díj terhére kell ellátni az állatokat, illetve gondoskodni az egyéb szükségleteikről, így nekik már a minőségi etetés sem érdekük, nehogy az oltásuk, parazitamentesítésük, ha azt nem téríti meg senki. Az altatások akkor tudnak elmaradni, ha egyrészről túl naggyá válik az altatások miatt a nyomás és a figyelem, mert az európai normák azért mégis valahol mások, illetve ha egy állatvédő csoportosulás segítő kezet nyújt az állatok ellátásában, intenzív hirdetésében. Ez pedig idő, és addig sok-sok kutya válik még áldozatul a tapasztalatok szerint.
Teddy Beart és Honey Beart a dorogi gyepmesteri telepen fotózták, de a karanténidejük leteltéig nem jelentkezett senki a két tacskó keverékért. Értjük mi, senkinek nincs helye, a források kimerülnek, örökbeadni nehéz, viszont annak, ha egy frissen hozzáférhetővé váló gyepmesteri telep első fotói mind-mind elaltatásba forduló állati életek lesznek, annak van egy állatvédelmi üzenete is, illetve megerősítése a gyepmester felé, hogy "na, látják, nem kellenek ezek így sem senkinek, eddig is minek fotóztam volna". Ezt pedig nem szabad hagyni, oda kell figyelni arra, hogy legyen megoldás, amíg kialakulnak a keretek, amíg lesz hirdetési oldal, segítség, összefogás. Mi azért, mert van közöttünk olyan, aki végigélte egy vidéki gyepmesteri telep "felszabadításának" minden stációját, nem tudtunk elmenni mellette, nem tudtuk becsukni a szemünket. Az utolsó pillanatban döntöttünk a fogadásukról, így megmenekülhettek mindketten. A sors kegyes is volt velünk, mert mindketten tündériek, nem idősek, emberközpontúak és más kutyákkal is hamar összeszoktathatóak voltak. Honey, a sötétebb színű szuka talán csivava-tacskó keverék, kisebb termetű, Teddy pedig egy igazi különlegesség, tacskó testre felszerelt vidám arcocskával. Mindketten gazdát keresnek, de egy-egy ideiglenes befogadónak is nagyon örülnének.
Ha csak ennyi történt volna az év tizedik hetében, már akkor is büszkék lennénk arra, hogy frissen alakult szervezetként ennyi kutyának tudunk segíteni, de itt nem álltak meg az események. Gazdisodá szempontjából remek hetet zártunk, ez pedig nagyon kellett is, mert a létszámunk egy kezelhetetlen nagyságrendre ugrott. Bár a mostani gazdisodások is csak a heti egyenleget hozzák nullára, ha jobban belegondolunk...
Csák az előző heti látogatást követően a héten kirepült a gondozásunkból. Szentendrére költözött, ahol már az első visszajelzések alapján is hamar megtalálta az összhangot új családjával.
Ravenért egészen Szolnokig érkeztek a látogatói, a kis szálkás tacskó kanocska ott talált végleges otthonra, de a későbbiekben a fiatal párral költözik majd tovább. Raven testvére, Szarka még mindig keresi az igazit, reméljük, hogy előbb-utóbb érte is beköszön a szerető, végleges gazdi.
Thor érkezését követően izzani kezdett a postafiókunk, a kis szálkás tacskót mindenki magáénak akarta volna. Tudjuk, hogy egy fajtatiszta kaninchen tacskó felbukkanása nagy vonzalmat ébreszt mindenkiben, de egy kutyát csak egy családnak tudunk örökbeadni. Reméljük, hogy a legjobbat sikerült számára kiválasztanunk, és hogy nagyon boldog, hosszú élete lesz ennek a pöttömnek.
A hétvégén két kutyánkat is látogatták, de még csak az egyik látogatás eredményében lehetünk biztosak, ez pedig szerencsére az, hogy Kökörcsin, a csodálatos tacskó szukánk végre gazdijelöltes lett. A leendő családja még felkészül a fogadására, utána pedig megszervezzük a költözését is.
A két dorogi mentvény mellett egy harmadik "mackó" is befutott, ő a Pom Bear nevet kapta, és egy rettegő tacskó keverék szuka, akit Budapesten találtak, de chipje nem volt, és senki nem tűnt úgy, mintha keresné. Azért hátha felbukkan az eredeti gazda, és meg tudja magyarázni, hogy a kutya miért nem mer megmozdulni sem, ha emberek társaságába kerül... Pom előtt hosszabb rehabilitációs időszak áll, de ha van valaki, aki ért a kutyákhoz, és nyugodtabb körülményeket tudna számára biztosítani ideiglenes befogadóként, az jelentkezzen.
Ugyan a Scaliborok ára, bár gyűjtöttünk rá, nem érkezett meg mindenkire, de nem vártunk tovább, kölcsönből megrendeltük a teljes állományra való adagot. A surányi panziósok és a menedékesek már meg is kapták, de a többiekre még el kell juttatni őket. Sajnos Bio Bambusz megelőzőtt minket, mert a hétvégén babéziás tünetekkel került állatorvoshoz. Szerencsére a gyors beavatkozásnak köszönhetően másnapra már teljesen jól volt, de az, hogy a kullancsok visszatértek, nem lehet kétséges, még a kemény mínuszok sem likvidálták őket. Védenceink biztonságáról igyekszünk felelősen gondoskodni, de arra kérünk titeket is, hogy ne feledkezzetek meg erről, hiszen egy kutya életébe is kerülhet akár a fertőzés!
A Hard Dog Race egy különleges, extrém futóverseny, ahol valójában nem a sebességen van a hangsúly, hiszen kemény akadályokon kell a kutyával indulóknak átjutnia. Egyesületünk két csapattal képviselteti magát a rendezvényen, lesz egy futós egységünk SzalaDog néven, és egy komótosabb, sétálósabb különítvény a VánszoDog név alatt. Valaki a saját kutyáját hozza, de pár, még gazdára váró védencünk is debütál majd. Nem titkolt szándékunk, hogy esetleg éppen ez az esemény hozza majd meg számukra azt a figyelmet, amellyek gazdihoz repülhetnek. Mindenesetre a csapat már elkezdte a felkészülést.
