Hard Dog Race - 6 km és 16 akadály. Kutyával. Előzetes érdeklődés alapján minimális edzettség mellett is megcsinálható, ha az emberben van akarat, illetve ha ismeri annyira a kutyáját, hogy az akadályokon is végig tudnak menni együtt. Szintidő nincs, mindenki, aki beér a célba, egy dolgot biztosan legyőzött: önmagát, így az elismerés minden befutó párost megillet.

Idén mi is nekivágtunk. Volt egy futós csapatunk és egy sétálós, hogy ne rontsuk azok idejét, akik úgy döntöttek, hogy végigrobogják a pályát. Aztán az esemény előtti napokban már éreztük, hogy a kihívás nagyobb lesz, mint amire számítottunk, hogy edzeni kellett volna, hogy ezerrel fog sütni a nap, hogy lehet, hogy nem leszünk hozzá elegek. Egymást győzködve jutottunk el az indulás napjáig. 30 fok felett volt a hőmérséklet, a szervezők több vizes akadályt, hűsítőpontot ígértek, mi pedig abszolút és totálisan felkészületlenek voltunk. Soha nem voltunk még kutyás futáson, akadálypályán, nem tudtuk, mit és hogyan kellene magunkkal vinni a túléshez.

Az első három kilométer feladás esélyes volt. Nem magunk miatt, a kutyáink miatt. Túl meleg volt nekik, minden árnyékban ledőltek, vizünk nem volt, lihegtek, hörögtek. Nem volt esély arra, hogy mi is elhagyjuk magunkat, mert ott voltak azok az ebeink, akiknek ezen a szakaszon sokkal nagyobb támogatásra volt szükségük, mint gondoltuk volna, sokkal spártaibb lett a harc az elemekkel, mint terveztük. Majdnem feladtuk. Nem tudjuk, mi vitt minket fel az első hűsítőpontig, de a jövőre vonatkozóan egy dolgot megtanultunk: a kutyáknak vizet minden alkalommal vinnünk kell magunkkal. Nem mutathatunk át másra, ez a mi felelősségünk.

A pálya második szakasza, miután leereszkedtünk a gyakorlatilag függőleges domboldalban már heterogénebb volt akadályokat illetően, cipeltünk dolgokat, kúsztunk sárban, ugráltunk mindenféle vizes akadályokban, másztunk át kutyaházakon és emelvényeken. Annyira gyorsan történtek a dolgok, hogy innentől az ember már egyfajta robot üzemmódban igyekezett lépést tartani a kihívásokkal.

Voltak a csapatban mentett kutyák, de vittünk örökbefogadásra váró ebeket is magunkkal, akikről sokat megtudhattunk. Pejva például olyan akadálytól félt, amire soha nem gondoltunk volna, egy egyszerű, felfutós, keresztléces palló volt számára a legnagyobb kihívás, illetve a meleget nagyon rosszul viselte, de amint vizes talajra érkeztünk, tepert, mint egy őrült, megkockáztatjuk, hogy el sem fáradt. Barka a végén már nem volt túl lelkes a vizes akadályoknál, de felvezetője, Balázs kedvéért nagyjából a csillagokat is lehozta volna, csokorba rendezve, színárnyalatok szerint - az a kutya maga az alázat, a megfelelni akarás, a kitartás. Lüszi három hónapja egy élő csontvázként gubbasztott, a túlélése is kérdéses volt, most viszont úgy szelték a távot ideiglenes befogadójával, Dórival, hogy senki el nem hitte volna, hogy ő az életéért küzdött nem olyan régen. Jó lenne, ha a következő ilyen eseményen ezek a kutyák már nem velünk, hanem végleges gazdijaikkal indulhatnának. Vagy ha nem is versenyeznek, de már saját otthonukból szurkolhatnak azoknak, akik viszont igen.

Timber régi tacskó fajtamentős korunkból, az esztergomi gyepmesteri telepről menekült, mostanra tíz éves lett, de gond nélkül robogott végig gazdájával, a tacskorcs részlegünk családi panziósával, Beával. Mézes a fényeslitkei talált anya-lánya páros anyuka tagja szintén gazdijával futott, Niki jelenleg is két eszkulápos védenc ideiglenes befogadója. Zizeg, a kisvárdai menhelyről átvett belga juhász keverék is saját gazdival jelent meg az eseményen, mivel Gábor egyébként is sportol, versenyzik, nekik egymással kellett csak összhangba kerülni, a lendület és a felkészültség adott volt. Hadtáp, a határvadász csapatunk egyike szintén szolgálatra jelentkezett, bár nem volt túlságosan meggyőződve a pórázon futás hasznosságáról, illetve vitatta annak létezését, de az érem neki is a nyakába került.

Hőség volt? Igen. Voltak gondok az időmérő chipekkel, így nem minden időadatunk tükrözi a valóságot, illetve van olyan, akinek nincs is időadata? Igen. Megyünk még máskor is? IGEN! Biztosan. Most már látjuk, hogy hol és hogyan kell javulnunk, mit kell még vinnünk, és mi az, amit biztosan nem. Tudjuk, hogy meg lehet csinálni akkor is, ha az ember egyébként nem egy futó alkat. Szóval ott leszünk szeptemberben a 12 km-esen is. Ha a 6 km-esre hat fős csapatokban gondolkodtunk, a 12 km-esre a 12 fős csapat elérése a cél. Meg a célbaérés. Bármi áron, amíg a kutyát nem veszélyeztetjük vele. Velünk tartatok?

Próbáljátok ki magatokat egy ilyen versenyen egyszer.

www.harddograce.hu

A fotókat köszönjük a CyberCat Photonak és a Vizslafotózásnak.